Ma még együtt, és nincs tovább,
Átkozottul kemény a világ,
Lenyúztunk egymás agyából éveket,
Szél fújja már az érzelmeket.
Úgy éreztem kevés, amit adhatok,
Pedig dehogy; és ma már hol vagy te, és én hol vagyok?
Téboly, hogy ott vagy, és én várlak,
Idegen kéz nyúl tested felé.
Csak a vágy ereje halványul el lassan,
S már nem hazudunk egymásnak reményt.
Rád gondolok és újra látlak,
A napfény áttetszik a hajad szálain.
Ha álmodom veled, szívem szivárvány fényein lebeg,
De jéghidegek a reggelek.
Istenem, pedig már fogtam a kezed,
Csak nem mertem mondani: Szeretlek, szeress!
Templomok lépcsőin várom a csodát,
Az idő törvényt ül, s lassan kipipál.